Növények , gyógynövények

Gyógynövény kereső ( Gyógynövényszövetség )

 

NETHERBÁRIUM

 

 

Magamról

Köteles Ferencnek hívnak, 1969-ben születtem Budapesten. 1995-ben biológusként végeztem az ELTE TTK-n.

Fotós "karrierem" az 1980-as évek második felében kezdődött, sokáig 6x6-os Pentacon Six, majd kisfilmes Practica fényképezőgépekkel és a hozzájuk tartozó nagyszerű fix objektívekkel dolgoztam, diára. Az utóbbi években engem is megérintett a digitális világ szele, így próbát tettem egy kis Minoltával (Dimage5). A meggyőző eredményeket látva átnyergeltem a digitális tükörreflexes Dynax 7D-re, s remélem, hogy ez jó pár évig így is marad (további technikai részletek a fotókról szóló részben).

Azt mondják, kétféle fotós van: a művészi és a dokumentációs indíttatású, én egyértelműen az utóbbi csoportba sorolom magam. Botanikusi hátteremet soha nem fogom tudni levetkőzni, célom a fajok bemutatása saját élőhelyükön, lehetőleg a fontos határozóbélyegek kiemelésével.


 

A fotókról

A honlapon található képek alatt minden esetben található néhány, az eredeti fotóra vonatkozó alapadat is. Ezek közül a slide beszkennelt színes diát jelent, digitális képek esetében az eredeti, módosítatlan kép felbontása és formátuma (jpg vagy jpg és raw) is megtalálható, ez elsősorban kiadványszerkesztőknek lehet fontos adat.

A digitális képek Minolta Dimage5, Konica-Minolta Dynax 7D vagy Sony a700-as fényképezőgéppel készültek, rendszerint Minolta 2.8/50mm-es és 2.8/100mm-es makró objektívvel.

Emellett többé-kevésbé rendszeresen használt segédeszközök voltak (a teljesség igénye nélkül): Minolta 2.8/200mm-es és Tamron 2.8/17-50mm-es objektív, Minolta 5600 HS(D) vaku, Bounce Reflector V Set, Close-up Diffuser, Manfrotto Mini Pro állvány (MN190PRO) MN484RC2 gömbfejjel. További technikai részletek az eredeti képek exif-kiterjesztésében találhatók.

Újdonságok

Növényfotók

Drogfotók (gyógynövények)

Az oldalról

A nevekről

A fotókról

Magamról

Köszönetnyilvánítások

Kapcsolat

Szerettel ajánlom, itt a saját tapasztalatokat is megtalálod:

Nézegesd a honlapot tovább , mert sok más érdekesség is található itt.

A legismertebb fűszer és gyógynövények Margitka oldaláról